Matrac ágykeretek matracok ágyakMatrac ágykeretek matracok ágyak



Alváscentrum, ahol a centrumban az alváskultúra van

Naponta közel 8 órát töltünk alvással. Egész életünkre vetítve ez a nagyjából 25 év azt jelenti, hogy létünk harmadát fordítjuk ágyban töltött pihenésre. Az alvás tehát jelentős esemény mindennapjainkban, hiszen egyáltalán nem mindegy, milyen helyen hajtjuk álomra a fejünket. Egy jó fekhely hosszútávon képes hozzájárulni testi-lelki egészségünk megőrzéséhez. Persze nem könnyű megtalálni egyénre szabottan a kívánatos ágyat. Szerencsére több „alvás-szaküzlet” is segít a választásban

Az Elattro Bútorház már több mint 15 éve ismert Győrött. Már megalakulásakor 1993-ban is új szint hozott a megyeszékhelyen szokatlanul korszerű, új stílusú bútorkínálatával. A német Neckermann csomagküldő cég úgynevezett visszárú bútorainak importja unikumnak számított a '90-es évek elején - közepén, hiszen a modern, nyugat-európai gyártók divatbútorai akkor még nem nagyon voltak jelen a magyar piacon. A különböző prospektusokból már ismerősnek tűnő bútorok a valóságban az Elattro által voltak megtekinthetők, megvásárolhatók.
kkj

– Ennek köszönhetően sikerrel indultunk. A hagyományos magyar bútorok mellett valóban új színt jelentettek a német összeszerelhető divatbútorok. Aztán ahogy múltak az évek, a magyar bútoripar is fejlődött és egyre több magyar bútorgyártó keresett meg bennünket, ajánlva portékáikat (Délity bútor, Rottex, Etsberger kft). Kezdtünk átállni a magyar termékekre, illetve olyan külföldiekére, amelyek elképzeléseinkbe beleillettek – emlékezik vissza a kezdetekre Dóbiás Tamás cégvezető.

A jó alvás titka a jó matrac és a jó ágy harmóniája

– A német importbútoroktól, amelyek bár új stílust képviseltek, mégis messze voltak az értéket képviselő bútoroktól, hogyan jutottak el a szakosodáshoz? A kereskedelemben a specifikáció már egy magasabb értékrendet és szakmai felkészültséget jelent, amit a vásárlók is nagyobb bizalommal értékelnek.

– Első hallásra viccesnek tűnik, de a specifikációra törekvés egy ágyrácsnak köszönhető. Kaptunk ugyanis 1993-ban a szállítmányban egy rácsot is, amiről nem tudtuk eldönteni, mi is az tulajdonképpen. Gyermekeknek bordásfal, vagy micsoda? Azután a prospektusból beazonosítva kiderült, hogy az bizony egy ágyrács. Mi legyen vele? Voltak ugyan már rávaló matracok, de ezeket akkor még nem nagyon ismerték. Nem is keresték, így kereskedelmileg nem sok értéke volt. Az alváskultúra nálunk még messze járt a Lajtán- túlitól. Később, néhány évre rá a szakvásárokon már a magyar gyártók is elkezdtek nyugati mintára, matracokat gyártani. Úgy gondoltuk, kellene vele foglalkozni nekünk is. Belevágtunk. Első forgalmazók egyike voltunk a Rottex kft-nek. Az első években a legolcsóbb matracokat tudtuk csak eladni. Napjainkra, fordult a kocka. Már csak a minőségit keresik a vásárlók, igaz óriásira növekedett az évek alatt a választék is.

– Ma már az egészséges alvás nem luxus. Elérhető áron hozzájuthat mindenki a számára ideális fekhelyhez. De milyen a jó fekhely, az egészséges ágy, matrac, párna, takaró? Ebben a kínálati zűrzavarban nehéz kiigazodni.

– Az a jó matrac, ami a vásárlónak kényelmes, tartja a gerincet , mert alvás közben a testnek és a gerincnek megfelelő támaszra van szüksége. Az olyan matrac, amely nem biztosítja a gerinc „S" alakú görbületének megtartását, az hátfájást, és alvászavart okoz.

A túlzottan kemény matrac vérkeringési problémát, zsibbadást, ebből kifolyólag nem nyugott alvást, hanem forgolódást eredményez.

Fontos a strapabíróság is, lévén gyakran egyetlen éjszaka alatt 40-60-szor is testhelyzetet vált az alvó ember. Választani valóban nehéz. Üzleteinkben azonban igyekszünk segítünk a vásárlóknak. Az alvási szokások és az igények ismeretében érdemben tudunk segíteni. Az is lényeges, hogy a vásárló mennyit kíván rászánni az ágyra. Magyarországon a statisztika szerint átlagban 80 ezer forintot szánnak a fekhelyre. Ebbe az árba egy normál fekvőhely illik bele, matraccal ágykerettel.

Félelmetes mennyit fejlődött az alváskultúra, és az igény az egészséges fekhelyek iránt. Ám ugyanez elmondható a természetes anyagok iránt is. Vannak újdonságok!

– A biomatrac manapság már nem különleges. A matracok legújabb techonlógiával készült töltőanyaga az úgynevezett memoryfoam .Nem csak kényelmi, ortopédiai szempontól is ajánljuk. A matracok bevonó rétege az ami a legtöbb újdonságot jelenti, hiszen igen csak innovatívak a gyártók: aloe-verás, ezüst szálas, zselés mikrókapszulás bevonat különböző gyógynövény illatanyagokkal, antisztatikus hatású mikronkarbonszálas anyagok, és lehetne még sorolni. Mind a komfort érzetet, kényelmet fokozza.

Fenyőbútor az örök érték

– A természetes anyagok a bútorokban is kelendőek. Ma már sokan keresik a fenyőbútort, mint a természetes otthon velejáróját. Miért a éppen fenyőt?


– Aki a fát szereti, az biztosan a fenyőbútort választja. Nemcsak mert természetes anyag, de nagyon jól viseli a normál lakásban uralkodó fény, hő, és páraviszonyokat. A fenyőbútor értéket képvisel. A mi fenyő bútoraink a legjobb technológiával készülnek és a legjobb minőségűek. A bevonatuk vizes bázisú lakkbevonat, amely nem káros, gyermekbútoroknál is használható. Új szolgáltatásunk a Biofa, a színezett olaj, amellyel bármilyen színhatás elérhető. Ez a színezési lehetőség azoknak a fenyőbútort kedvelőknek is jó hír, akik szeretik ugyan a fenyőbútort, de egy melegebb, vidámabb színt szeretnének, mert az jobban illik a környezetbe.

– Ma Magyarországon legalább ötezer bútorkereskedéssel foglalkozó vállalkozás van. Miért érdemes speciális fenyőfabútor üzletben a fenyőbútort megvásárolni?

– A kimondottan fenyőbútor kereskedésekben lényegesen nagyobb a választék és általában sokkal felkészültebb szakemberek segítenek a választásban, mint egy „szokásos” bútorüzletben.